Tündérkém :)

Aki gyűlöli a macskákat, az a következő életében egér lesz. -Faith Resnick-

Ahhoz, hogy reális képünk legyen arról, valójában milyen fontosak vagyunk, szükségünk van egy kutyára, amelyik imád és egy macskára, amelyik lenéz bennünket. -Dereke Bruce-

A macska szereti hallgatni, hogy szolongatják. Ott üldögél a bokrok közt alig egy méternyire a cipődtől - és hallgat téged. -Pam Brown-


Túljárni egy macska eszén, aki nem akar befáradni a házba - ez bizony felér egy sakkfeladvánnyal. -Dominic Courcel-

zeneterápia :)

Vica stoppoló macija :P

Eltévedt maci a busszmegállóban

Gilmore girls

Végre rászántam magam, hogy a kedvenc sorozatomról is írjak pár sort...az a típusú kedvenc sorozat, amit bármikor újranézek imádom és épp úgy leköt, mintha először látnám.

Bepillanthatunk egy különc kisváros érdekes mindennapjaiba, főszerepben egy anya-lánya párossal( Lorelai és Rory), akik annyira szerethetőek hebehurgyaságaik ellenére, akárcsak a többi szereplő. Lehet vannak benne picit eltúlzott figurák is, de lényegében tökéletesen tükrözi a valóságot, egy nagy adag humor kíséretében.

Egy kis ízelítő

Rory: Szörnyen meg vagy elégedve magaddal igaz?
Lorelai: Igen!
Rory: Hozzak egy tükröt?
Lorelai: Elmúlt!


Emily: Megint Mordiganék dalmatája akart párosodni a kőoroszlánjainkkal?


Jess: Tedd le az evezőt.
Luke: Nem látok itt hattyút.Most olyan csendes, békés minden, mint a Bambiban. Aztán hirtelen nekünk ugrik, mint a nyúl a Gyaloggaloppban?
J: Csss. Ez volt az nézd.
L: Ez aranyos.
J: Gonosz egy madár ez, hidd el. Egyedül maradt az a baja, hogy túlerőben vagyunk.
L: Ha akarod a csónak mellett úszva követem, majd egy szívószálon át lélegzem
J: Haggyjuk
L: Lehet, hogy hívja a haverjait és akkor megküzdünk.

Logan: Az ember 100 évet leélhet anélkül, hogy élt volna, ha feljössz velem 1 percel kevesebb az unalom.



Sookie: Utána néztem az elefánt vemhessége 22 hónapig tart.
Lor: De te nem vagy elefánt.
S: Csakhogy ezt a baba nem tudja, mert kicsi, hülye és csak úszkál egy zsáknyi folyadékban. Azt se tudja merre hány óra. Egyszer egy elefánt lefröcskölt az állatkertben, akkor rám lőtt valami elefánt vemhességi löttyöt.
A Tiéd kijött hogyan csinálta?
Lor: Lenyeltem egy térképet.


Lor: Kérdezhetek egy hülye kérdést?
Luke: Nincs hülye kérdés.
Lor: Hogy folyik, ki a tinta a tollból?
Luke: Van hülye kérdés.

egy kis szívmelengető

“Ilyen a nagy ember: nem nyög a bajban; nem panaszkodik a végzetéről; tudja, honnan jött, és hová tart, méltányos istennel-emberrel-természettel szemben, lelkét nem háborgatják a kellemetlenségek, nem zúgolódik rozoga teste miatt.
A romlott lélek legárulóbb jele a hullámzás, a szüntelen hánykódás az erények tettése és a bűnök imádata között, míg a nagy ember mindig egy és ugyanaz marad, vagyis állandó. Ez az egyetlen igazi nagyság. Figyelmünket magára vonja, mi pedig jól látjuk, ahogy fényével bevilágítja a sötétséget.” (Seneca)

August Rush

Aki szereti a kicsit romantikus, kicsit különc, kicsit álmodozós filmeket akkor annak ez a film teli találat... aki csak a jó zenét szereti annak is. Egy árvaházi, de iszonyúan tehetséges és különleges kisfiú rögös útját követhetjük végig, nem mellékesen a kedvenc gyerekszínészemmel a főszerepben.

tudom h hosszú, de erdemes elolvasni :P

"Ez az egész tényleg megtörtént egy valós személlyel, és ez a valós személy én vagyok. Épp a pályaudvarra mentem. Ez 1976 áprilisában volt Cambridge-ben, Angliában. Kicsit korán érkeztem. Rosszul tudtam a vonat indulását. Vettem magamnak egy újságot, hogy megfejtsem a keresztrejtvényét, meg egy kávét és egy csomag kekszet. Odamentem, és leültem egy asztalhoz. Azt akarom, hogy elképzeljék a helyszínt. Nagyon fontos, hogy maguk előtt legyen a kép. Itt az asztal, az újság, a csésze kávé, a csomag keksz. Egy fickó ül velem szemben. Teljesen átlagos kinézetű, öltönyben, aktatáskával. Nem úgy tűnt, mintha valami különös dologra készülne. A következőt csinálta: hirtelen előrehajolt,
felvette a csomag kekszet, kinyitotta, kivett egyet és megette.
Na most, azt kell mondjam, ez az a dolog, amit az angolok nagyon rosszul kezelnek. Semmi sincs a hátterünkben, neveltetésünkben, oktatásunkban, ami megtanítana bennünket, hogyan bánjunk azzal, aki fényes nappal az orrunk elől ellopja a kekszünket. Tudják, mi történne, ha ez Los Angeles belvárosában történt volna? Villámgyors tűzharc kerekedne, helikopterek érkeznének, a CNN, tudják... De végül, azt tettem, amit minden rámenős angol tett volna: nem vettem róla tudomást. Az újságba mélyedtem, kortyintottam egyet a kávémból, próbáltam egy megfejtést kitalálni a lapban, semmi mást
nem tudtam csinálni, és azon gondolkodtam: "Mit tegyek?"
Végül azt gondoltam, "Nincs más hátra, meg kell tennem", és nagyon erősen próbáltam nem észrevenni a tényt, hogy a csomag rejtélyes módon már nyitva van. Kivettem magamnak egy kekszet. Gondoltam: "Ezzel lefegyvereztelek!" De nem, mert néhány pillanat múlva megint csak ugyanazt csinálta. Vett még egy kekszet. Miután az első alkalommal nem szóltam, másodszorra valahogy még körülményesebbnek tűnt előhozakodni a témával. "Ne haragudjon, nem tehetek róla, de észrevettem, hogy..." Úgy éreztem, ez nem igazán működik.
Így mentünk végig az egész csomagon. Amikor azt mondom, hogy az egész csomagon, mindössze körülbelül nyolc darabra gondolok, de nekem egy egész életnek tűnt. Ő vett egyet, én is vettem egyet, ő vett egyet, én is vettem egyet. Végül, amikor befejeztük, ő felállt és elsétált. Illetve előbb jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán ment el, én meg
megkönnyebbülten felsóhajtottam és kényelmesen hátradőltem.
Néhány pillanat múlva beérkezett a vonat, úgyhogy felhajtottam a maradék kávémat, felálltam, felvettem az újságot, és az újság alatt ott volt a kekszem. Az a fantasztikus ebben a történetben, hogy valahol Angliában az utóbbi negyedszázadban élt egy tökéletesen átlagos fickó pontosan ugyanezzel a történettel, csak ő nem ismeri a csattanót." Douglas Adams